2009. július 5-e (vasárnap) reggel. Ez a nap is úgy kezdődött, mint a többi …felkelés, reggeli,  egyéb teendők, és 9:00-kor indultam a szokásos -Ironman felkészülés részét képező- edzésemre. A napi penzum 4 óra kerékpározás lett volna. Elindultam 9:05 perckor szokásos triatlonos késéssel :-) és kb. 5 percnyi tekerés után, nem adta meg az elsőbbséget –útkereszteződésben- és elütött egy figyelmetlen autós.

Az autó hátsó ajtajánál történt az ütközés és biciklistől az autó tetején átbukfencelve érkeztem a másik oldalon a betonra. Hatalmasat estem, az oldalamon fekve eszméltem. Felsőtestemben nem éreztem fájdalmat ezért felültem, kihívtam a mentőket és imádkozni kezdtem a bal lábam miatt :-) , ami akkorra már szemlátomást meg volt dagadva. A mentő kiérkezése után, vákuummatrac segítségével mentőautóba helyeztek, majd a debreceni kórházba szállítottak. A kötelező vizsgálatok után az orvosok megállapították, hogy törés nincs, izomsérülés viszont van. Jelenleg is a Kenézi kórház baleseti sebészetén lábadozok. Ezért természetes, hogy jelen állapotomban az előzőleg eltervezett felkészülésemet nem folytathatom, csak jelentős változtatásokkal, szigorú edzői-orvosi felügyelet mellett. Nyilvánvaló, hogy bár fájó szívvel, de a hétvégén Zánkán nem lehetek ott, de….

Ha így…ha úgy….alkartörés ide…..izomszakadás oda… ugye, Áron (Kákonyi Áron-Kecskemét)…MI IDÉN Nagyatádon ott leszünk :-)!

Köszönöm mindenkinek a támogatását!

A Keresztesi családnak pedig üzenem, hogy én is 6,5 hónapra születtem, ugyan én 1kg 35dkg-mal, nekem is volt Botallo érelzáró műtétem és tavaly először 21 évesen szakítottam át a nagyatádi ExtremeMan célszalagját.

Minden sikerül, minden lehetséges, csak nagyon akarni kell!

Sportbaráti üdvözlettel: Gáspár Réka