Mert annyira jó amikor abbahagyom. :)   Naponként is és a Nagy Eseményeken is :)

.....

ha komolyan gondolod, írj a baloo784@gmail.com e-mailre.

A Miért?-et nem tudom, talán mert sosem tettem fel magamnak. Amikor szerelmes vagy, nem kérdezed miért? Csak érzed hogy ez jó, ez az érzés kell neked, újra meg újra. Minden formáját meg akarod ismerni. Adni (áldozatot hozni) hogy te is kapj. És végül már nem tudod melyik jobb: Adni (a hosszú edzések sora, az út, mely elvisz a célig) vagy kapni (örömöt, elégedettséget a célban). Végül észrevétlenül minden egybeolvad, már nem tudod épp adsz vagy kapsz. Pozitív és negatív energiák örvényében létezel. Szenvedsz ugyan, de ettől élsz igazán.
Most megkérdem: Miért Nagyatád Ironman? Sok-sok oka van, legtöbbjük annyira mély és hosszadalmas, hogy nem részletezném. Álljon itt egyetlen, talán a legegyszerűbb:
 Láttam tizenegynehány versenyt, célbaérkezőket, köztük hozzám közel állókat és idegeneket, próbáltam átélni a küzdelmüket és örömüket, hallgattam és olvastam beszámolóikat. Ideje megélnem és megírnom a sajátomat.

Életem első Ironman részvétele-akkor még Ironman volt a neve is-abba az ominózus évbe volt(2002 talán), amikor olyan ködbe kellett úszni, hogy a látótávolság emlékeim szerint 2-3 méter volt.
16 éves városi fiúként (megjegyzem kiváló formába voltam), a rajtnál megkérdeztem egy sorstásam, hogy mégis merre kéne venni az irányt? Ő csak annyit mondott hogy előre:) A rajtnál nem sikerült elég hamar a kajakos mőgé verekednem magam, így egy kisebb bojt vezetve mentem amerre gondoltam.
Egy idő után feltűnt, hogy a mögöttem jövő emberek is eltűntek, és teljesen egyedűl vagyok a tóban, ami ugye elég mély.
Felszállt a köd, de nem volt a rajthely a látótávolságon belül. Hallottam a hangosítást, de ugye a vizközelbe kicsit máshogy tejed a hang.
Késöbb kiderült, hogy megkerültem úszva azt a szigetet, ami szélénél balra kellett volna tartani, de mi mentünk jobbra.
Ezekután keresztbe úszva a mezőnyön, jelentős hátránnyal megkezdhettem a második körömet, amit dühből és nélkül ledaráltam.

Összességében 30 perc hátrányt termeltem így magamnak. És nagyon el voltam keseredve.
Megfogadtam, hogy visszajövök és rendesen megcsinálom.
Visszajöttem és összehoztama váltonkkal egy 2. helyezést a díjazott kategóriába, igen korrekt időeredménnyel.
Az eredményhirdetésen Herr Gyula azt mondta a gratulációnál, hogy reméli jövöre már egyéni versenyzőként állunk rajthoz.
Én ehhez tartva magam, ugyan egy év kihagyással, de büszkén megkezdtem életem első egyéni Ironman-ját Nagyatádon.
Nem sikeredett túl fényesre, de ezzel egy újabb fejezet kezdődött az életembe, és ha egészségem engedi minden évben rajthozállok, és teljesítem a távot.

Szerintem... itt nem csak a táv teljestése, a másoknak való bizonyítás a cél. És szerintem nem az a nehéz a pályán, mikor igazán nehéz. Hanem attól borzasztóan nagy lecke hogy az embernek saját magát kell elviselnie, amikor nincs kihez szólni, az ember saját magára van utalva. és fontos hogy az ember mindennapi életszeméletét változatja meg. mindenhez pozitívan áll hozzá, még akkoris ha fáradt, ha nyűgös, vagy éppen éhes (=

edzel fagyban, edzel hőgutában, hajnalban kelsz, hogy a munka előtt leúszhasd a napi adagod. ez mind megerősít, testben és lélekben. a lényeg talán, hogy minden nap legyőzzük magunkat, átlépjük korlátainkat. ez az út, és mint minden út esetében elmondható, nem árt, ha valahová vezet. például Nagyatádra. :)

fóka

Sziasztok!

Én egyetlen egy dologért csinálom. AZ UTOLSÓ 50 MÉTERÉRT!
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy mindig minden körülmények között szeretek edzeni, hogy mindig van rá időm, hogy a családommal nincsenek összezördüléseim miatta, de az utolsó 50 méter, az maga a csoda!!! Amit ott érzel azt nem lehet leírni, és nincs is mit írni róla, át kell élni! Erre az érzésre nekem szükségem van évente egyszer! Ami a legcsodálatossabb, hogy a családom ezt megérti, támogatja, köszönöm Nekik. Szenvedni a pályán, nem mindig jó, de ott lenni az utolsó 50-en, azt nem cserélem el senkivel sem! Gyere el Te is, nézd meg, aztán ha teheted éld át!!! Igen, életforma. Ha családod van, akkor számíts rá, egyedül nem megy, ők is kellenek hozzá!

Sziasztok!!

Hogy én miért csinlom?!Mert nagyon jo és ugy érzem,hogy ez kell az életben,,, hogy a megtudom,hogy mennyit és mit tudok,magambol kihozni büszke vagyok a teljesitményemre,,,igaz az idén utolso voltam de megcsináltam,,,:-)igen jövöre is megcsinálom jobb leszek!!Sokat köszönhetek a barátaimnak akik ott voltak és támogatak,hogy ne adjam fel a verseny,,,de akinek a legtöbbet köszönhetek az az edzöm LUKINAK,,,,,nagyon jo edzö!!!!
Szerintem ha valaki kiprobálja és beér a célba az maga a tudat,hogy ezt kevesen csinálják meg és te is ott vagy,,,,köztük!!!!Másnap meg büszkén mutogatod az oklevelet amit átadnak neked,,,,,

Kedves Mindenki!
Csak a magam nevében tudok válaszolni a feltett kérdésre, de azt szívesen megteszem.
Nem számítok szupermennek, a legjobb időm is alig jobb, mint 13 óra. Teljes triatlon versenyen nem indultam az ironmanen kívül. Az elsőt azért csináltam, mert 1: be akartam vágódni egy hölgy szívébe, 2: bizonyítani akartam egy ismerősömnek, 3: bizonyítani akartam magam előtt is.
A hatása az lett, hogy legalább egy évig nem ismertem azt a gondolatot, hogy lehetetlen.
Most már természetes, hogy teljesíteni tudom a távot, a harmadik rajthoz már egészen nyugodtan álltam oda. :) Így ez az érzés már valamelyest kopott, de valahol a lelkem mélyén mindig velem van. :) Örülök annak is, hogy nem a másik sportolót kell legyőzni, megnyúzni, pszichésen megnyomorítani, stb. hanem csak a távot teljesíteni, a versenyzőtársakat meg bíztatni lehet, és sokat-sokat mosolyogni.
Hétvégenként dolgozom, így nem tudok rendszeresen versenyekre járni, és ahhoz, hogy egész évben motivált legyek az edzésekhez, kell a készülés, kell a nagy cél a nyár végére.
Minden jót, további szép Adventet!
Gábor

Erre csak újabb kérdéssorozat lenne a válasz. A triatlon sport koronája az Ironman, ahogy futásnak a maraton és az ultramaraton. Kérdésedben a válasz is ott van. Kihívás és életforma. De ezt megkérdezhetnénk Tamás Zsolt világbajnoktól is. Aki Deca Ironmant teljesített nem is olyan régen. Amikor ismerőseim belevágtak a versenybe való felkészülésbe tudtam 2008-ban váltótagként ott a helyem nekem is. Hogy miért kell? Mert az ember szereti feszegetni a teljesítőképessége határait, ahogyan más sportágakban is. És aki vátótagként egyszer részt vesz nem nyugszik amíg egyéniben nem teljesíti a kihívást.

Azt gondolom, hogy ez az a kérdés, ami talán örökre megválaszolatlan marad, mert aki belevág, abban nem merül fel, aki pedig nincs benne, az pedig soha nem fogja megérteni.
Nem mondom, hogy közben nem fordult meg a fejemben egy párszor, hogy mit keresek itt és soha többet, de ez addig tartott, amig át nem szakítottam a célszalagot .... :-), mert azt mindenki átszakítja, itt mindenki győztes.
Még egy gondolat: általam nagyon nagyra tartott soprtember mondta nekem: Ő azért szereti ezt a "sportágat", mert ebben nincs mutogatás a másikra, hogy miatta történt ez-az, véletlen volt, a másik hibázott. Itt csak magadra számíthatsz, ezt te nyered meg, vagy te veszíted el. Ismerned kell a tested.
Közben eszedbe jut, hogy érdemes volt hidegben, esőben tekerni, futni mert így te is egy nagy család tagaj lettél....

Miért mászik a hegymászó meg egy hegyet? "Mert ott van...." Kihívás? Életforma? Itt találkozunk legalább egy évben egyszer... Ez az "amatőrök" számára egy nagy találkozó... Az ember génjeiben van a versenygés... (Tehát, mi is emberek vagyunk:)) A táv az meg adott. Ha valaki egyszer elszánja rá magát vagy soha, még egyszer az életben nem fogja végigcsinálni vagy "megszállottként" részt fog venni ilyen távú megmérettetésen... Vagy itthon, vagy máshol. Pontos válasz nincs. Mindenkinek mást jelent és mégis egyet. Nem lehet pontosan meghatározni szerintem... Ezt tudom írni a kérdésedre, ami inkább még több kérdést vet föl mások számára, mint válasz a kérdésedre.
Luki